Ötödik alkalommal rendezték meg a húsvéti programot Kerekdombon
A Kerekdombért Egyesület szervezésében került sor április 4-én arra a vidám húsvéti programra, amelyre sok család ellátogatott és kapcsolódott ki. A Kécskei Krónikának Sipka Attila az egyesület elnöke nyilatkozott az eseményről:

A Kerekdombért Egyesület szervezésében immár 5. alkalommal került megrendezésre a közösségi ház udvarán, a Húsvéti tojáskereső program. Korábban a KRESZ parkban szervezte meg képviselőnk, Zobokine Tóth Emese.

Az előkészületek alkalmával a kerekdombi lányok, asszonyok sütögettek, csomagokat készítettek. Ezúttal többet készítettünk, hogy tudjunk belőle az Öregek Otthonába is ajándékozni, hátha örülnek az Idősek is neki! Továbbá a tiszakécskei húsvéti dekorációkhoz is rejtettünk el Kerekdombért Egyesületes emblémával ellátott ajándékcsomagokat. Reméljük, sok kisgyerek örömére!

Fontosnak tartjuk a húsvéti hagyomány őrzését, mert itt Kerekdombon ez különösen nagy ünnep volt régen. Szerencsére sok gyermek jött el most is. Köszönjük a Szülőknek, hogy ebben a szép időben el hozták a kicsiket, hogy együtt játszanak, nyuszikat, és “terápiás” kutyust is simogathattak! Szándékosan nem hoztunk sok játékot a programra, mert kíváncsiak voltunk arra, hogy mit tudnak a gyerekek maguktól kitalálni és együtt játszani. Öröm volt nézni őket a játék során – emelte ki Sipka Attila.

szöveg és fotók: Kécskei Krónika
A cikk teljes szövegét és a cikkhez tartozó képeket szerzői jogok védik, a Kécskei Krónika tulajdonát képezik, azok felhasználásához, más hírportálon történő megjelentetéséhez a szerző írásos engedélye és jóváhagyása szükséges.
A Ötödik alkalommal rendezték meg a húsvéti programot Kerekdombon bejegyzés először Kécskei Krónika-én jelent meg.
