Elkezdődött a lift kialakítása az Egészségügyi Központban
Régen várt fejlesztés valósul meg az Egészségügyi Központban a lift megépítésével, amelynek kivitelezési munkálatai már elkezdődtek a helyszínen.

Mint arról korábban hírportálunkon beszámoltunk; A Versenyképes Járások Program keretében a támogatói okirat értelmében megérkezett az igényelt pénzügyi forrás a Tiszakécskei járás konzorciumához. Ennek köszönhetően megvalósul az Egészségügyi Központban a lift és a füstmentes tér kialakítása, valamint a Tiszakécskei Egészségfejlesztési Iroda részleges felújítása.

A lift megépítésével kapcsolatos kivitelezési munkák már el is kezdődtek az Egészségügyi Központban – tájékoztatta a Kécskei Krónikát Tóth János Tiszakécske város polgármestere, aki a helyszínen tekintette meg a munkálatokat és egyeztetett a kivitelezővel. Városunk vezetője elmondta: A lift megépítésével egy régen várt fejlesztés valósul meg az Egészségügyi Központban. Az innováció a Tiszakécskei járás minden polgára számára előrelépés lesz, aki Tiszakécskén orvosi ellátásra szorul és igénybe veszi a liftet.

Hírportálunknak Sipka Attila a kivitelező B+S Kécske Kft. tulajdonosa a munkálatok állásáról úgy nyilatkozott:
Már elkészültek a paravánfalak a földszinten és az emeleten is, ami biztosítja, hogy a munkaterületet elzárva tartjuk a látogató forgalom elől. Ez balesetvédelmi szempontból is elsődleges feladatunk volt. Egy komplett munkaterületet alakítottunk ki. A paravánfalakkal a munkálatok zajának erejét is csökkentjük, illetve a por és más szennyeződések is falak között maradnak.

Korábban már a lift helyének kitűzése is megvalósult és már a meglévő padlószerkezet felvágása is megtörtént az alapozási munkákhoz. Itt szükséges volt egy 160 cm mély süllyesztett gödröt létrehozni. Ebből a földet kellett eltávolítanunk és utána kezdődhet az alap betonozása.



szöveg és fotók: Kécskei Krónika
A szöveg és a fotók szerzői jogvédelem alatt állnak, a Kécskei Krónika tulajdonát képezik. Felhasználásuk engedélyköteles!
A Elkezdődött a lift kialakítása az Egészségügyi Központban bejegyzés először Kécskei Krónika-én jelent meg.
