Csúcstámadás után Halápi Sándorral
Gyöngyösről a Kékestetőre velocipéddel feltekerni embert próbáló kihívás. Halápi Sándor azonban idén nyáron 70 évesen is teljesítette és újra megmutatta sportemberi kvalitását.
Többszörös veterán kerékpáros világbajnokunkkal tekintettünk vissza erre az emlékezetes sikerre és az elmúlt 57 év sporteredményeire, amelyekre méltán lehetünk büszkék Tiszakécskén.
Mikor kezdted sportolói pályafutásodat?
57 esztendővel ezelőtt lettem igazolt sportoló, 13 éves koromban, a Szolnoki Cukorgyár kerékpáros szakosztályának versenyzőjeként. A családommal Abonyban éltünk onnan tekertem át edzeni Szolnokra, így én 30 km-el többet is edzettem, mint a csapattársaim. 13 évig voltam Szolnokon igazolt versenyző.
Ezt követően megnősültem és Ceglédre költöztem, hiszen a feleségem odavalósi volt. A sportot nem hagytam abba, csak a kerékpározásról a közép- és hosszútáv futásra váltottam. Nagyon megszerettem a triatlont. A futás és a kerékpározás nem okozott gondot, az úszással viszont meg kellett küzdenem. 1984-ben már indultam triatlonversenyen Szombathelyen, ahol a 6. helyezést szereztem meg.
1998-ban rendezték meg Magyarország első hosszú távú triatlonversenyét Balatonbogláron, ahol a Balaton közepéről kellett kiúszni, majd körbetekerni a tavat, végül pedig 42 km-t futni. A 4. helyen végeztem, legjobb magyarként. Ezt követően vállalkozó lettem és abbahagytam a triatlont, a sportot azonban nem.
Mikor költöztél Tiszakécskére?
2004-ben költöztem a településre. Ezt a döntésemet azóta sem bántam meg, sőt! nagyon szeretek itt élni.
Hogyan jött a képbe a velocipéd és a veterán kerékpáros sport?
Édesapám motor és kerékpár műszerész volt. Ő tanította meg nekem a szakmát, vele dolgoztunk együtt Abonyban, ahol a kerékpáros üzletünkben már volt egy velocipéd, de csak mint dísztárgy, dekoráció funkcionált. Az igazi velocipédekkel a 2003-as ausztriai IVCA-n (veterán kerékpárosok világtalálkozója és világbajnoksága – a szerk.) találkoztam, ahová az unokaöcsémmel látogattunk el. Ott ismerkedtem meg Zdenek Mesicekkel, aki velocipédeket gyártott. Mivel az első látásra ,,szerelembe estem” ezekkel kerékpárokkal én is rendeltem tőle egyet.
Ezt követően egyre több sport- és kulturális rendezvényre eljutottam, egyre több meghívást kaptam a velocipéddel. Az első IVCA, amin versenyeztem az 2009-ben Hollandiában volt. Ott a második helyen végeztem.
Az első világbajnoki címemet a 2010-es dániai IVCA-n nyertem el, majd 2011-ben Franciaországban sikerült megvédenem a címet. Ezt követően 2013-ban Csehországban versenyeztem újra az IVCA-n, ahol 9. lettem. Ez a világbajnokság azonban már másról maradt számomra emlékezetes, ugyanis itt vehettem át a stafétát a 2014-es hazai, tiszakécskei szervezés előtt. Ennek köszönhetően akkor Csehországba több tiszakécskei szervezőtársam is kilátogatott velem.
Hogyan emlékszel vissza a tiszakécskei világtalálkozóra?
A 2011-es franciaországi IVCA-n már bejelentettük, hogy 2014-ben Magyarország azon belül Tiszakécske ad majd otthont a rendezvénynek. Előtte én már egyeztettem településünk akkori vezetésével. Kovács Ernő polgármester úr maximálisan támogatta az ötletet, így örömmel vághattunk bele a szervezésbe, ami nagy munkával járt. Örök emlék marad számomra az az IVCA, 18 országból érkeztek résztvevők Tiszakécskére.
Az IVCA mellett az elmúlt években folyamatosan más sportrendezvényeken is részt vettél. Melyek a legemlékezetesebbek?
Nagyon szívesen emlékezem vissza a 2013-as 24 órás megmérettetésre, amelyet Kiskunlacházán tartottak és én velocipéddel tekertem le a 413 kilométert. Ugyancsak kedves emlékek számomra a Békéscsaba-Arad-Békéscsaba körversenyek vagy éppen a Kiskunhalas-Szabadka sportrendezvények.
Szinte minden évben részt vettem a Vajdahunyadvár-Gödöllő kastélytúrákon. Itt 48 km-es távokat kell teljesíteni. Az elmúlt három évben pedig indultam a Bakony 200 nevű rendezvényen, ahol 50 km-t kell teljesíteni a Bakonyban, a Veszprém-Nagyvázsony-Veszprém távon.
Természetesen örök emlék marad a 2018-as csehországi Európa-bajnokság is. Brno-ban a Drais futógéppel értem el első helyezést.
Idén július 4-én megméretted magad a Tour de Mátra kerékpáros versenyen, ahol a velocipéddel feltekertél a Kékestetőre. Szó szerint csúcs, amit elértél. Mit jelent ez számodra?
Miután felkerestek a szervezők, hogy itt megadnák számomra a lehetőséget arra, hogy teljesítsem ezt a kihívást először visszakoztam, hiszen mint alföldi ember szokatlan és kemény terep számomra ez a meredek emelkedőkkel nehezített pálya. Azonban többször felmentem Gyöngyösre felmérni a terepet és végül csak rászántam magam. Feljártam edzeni, hogy szokjam a hegyi menetet. Úgy érzem a végére már csukott szemmel is tudtam volna haladni az általam begyakorolt íveken. Itthon erőnléti edzéseket folytattam, ami nem volt könnyű, hiszen egészségügyi problémák is hátráltattak. Ennek ellenére az edzések alkalmával a Tisza-parti kilátóra is folyamatosan felgyalogoltam: Egymás után tízszer fel és tízszer le.
Összességében elmondhatom, hogy nagyon nagy élmény volt ez a megmérettetés. A családom, a lányom és az unkáim a célban vártak a Kékesen, miután megtettem a velocipéddel a 16 km-t. Azóta már voltam autóval a pályán, amin több helyszín kiesett az emlékeimből. Ez nem véletlen, hiszen gyakorlatilag transzban tettem meg a távot.
Olyannyira nagy hatással volt rám ez a megmérettetés, hogy megfogadtam, újra visszatérek majd a veloval és feltekerek a csúcsra!
szöveg: Sánta László, fotók: Sipos Bence, Csikós János, további fotók: Kécskei Krónika archívum, Halápi Sándor archívum
A cikk teljes szövegét és a cikkhez tartozó képeket szerzői jogok védik, a Kécskei Krónika tulajdonát képezik, azok felhasználásához, más hírportálon történő megjelentetéséhez a szerző írásos engedélye és jóváhagyása szükséges.